150 éves a Magyarországi Kárpát Egyesület

Ünnepi hét ajánló

Két hét múlva veszi kezdetét Magyarország legrégebbi egyesületének ünnepségsorozata a Magas-Tátrában. Amint arról már korábban is beszámoltunk, idén ünnepli alapításának 150. évfordulóját a Magyarországi Kárpát Egyesület, mely nem csupán hazánk első turistaszervezete, hanem egyben Európa hetedikként megalakult turistaegylete.

A programsorozat, amely augusztus 9-én veszi kezdetét, széleskörű lehetőségeket foglal magába, amik közül minden korosztály megtalálhatja a számára legérdekesebbet. A rendezvény keretein belül minden nap lesz egy családbarát, valamint egy vezetett túra, melyek a Tátrához hűen szebbnél-szebb tájakon vezetnek keresztül, különféle turistaházakat, tavakat és hegycsúcsokat érintve.

Így többek között az első napokon kerül sor a Kis-Viszoka-csúcs és a Rovátka-hágó megmászására, valamint a Tar-pataki-vízesés és a Téry-menedékház felfedezésére. A hét második felében a Fehér-tavi-csúcsot és a Nagy-Morgás-hágót veszik célba a résztvevők, valamint a Nagyszalóki-csúcsot is meghódítják. Az esemény egyik legnagyobb erőpróbája pedig kétség nélkül a szombati Magas-tátrai átkelés lesz, amit immáron 11. éve rendez az egyesület. Ennek keretein belül a túrázók célja, hogy a Magas-Tátra egyik legmagasabb csúcsán átkeljenek a lengyel oldalról a szlovák oldalra, mely táv 40 km-t foglal magába és Zakopanetól a Tengerszem-csúcson keresztül Ótátrafüredig több mint 3800 méter szintet jelent.

A könnyebb és nehezebb közös túrázások mellett az esemény az egyesület történelméhez híven további lehetőségeket is biztosít a feltöltődni és kalandozni vágyóknak. Az első nap, augusztus 9-én a Magas-Tátra és egyben a Kárpátok legmagasabb pontjára (2655 m), a Gerlachfalvi-csúcsra szerveznek mászást a szervezők, Mécs László és hegyivezetők kíséretével. Augusztus 10-én a Lomnici-csúcsra (2634 m) kívánkozók egy kirándulást követően felvonó segítségével juthatnak fel a csúcsra, míg augusztus 11-én egy túrázással egybekötött dunajeci tutajozásra, avagy hajózásra is lehet jelentkezni. Mindezek mellett az alapításra emlékezve, annak napján, augusztus 10-én a Tarajkán kerül sor a Tátra első kilátója, a Szilágyi-emlék újraformázott bronzplakettjének avatására, továbbá az egyesület emlékkiállításának megnyitására Poprádon.

Az este folyamán a Grand Hotelben egy gálavacsora keretein belül a résztvevők ízelítőt kaphatnak a régmúlt és napjaink turistaéletéből és teljesítményeiből, melyről többek között személyesen Varga Csaba fog mesélni, aki az egyesület tagjaként a 150 évet ünnepelve idén tavasszal sikeresen megmászta oxigénpalack és serpa nélkül a Nanga Parbat 8125 méteres csúcsát, ami a világ kilencedik legmagasabb pontja. Mindezek fényében elmondható, hogy ezen az előttünk álló augusztusi héten rengeteg élménnyel gazdagodhat, aki becsatlakozik a magyar túrázás 150 éves megalapításának ünnepségébe. Az eseményről az érdeklődők további részletes információt, valamint a jelentkezési felületet a honlapon találják.